Kezdőlap » Canon » Újabb infók: Canon EOS R3

Újabb infók: Canon EOS R3

A nyugalom megzavarása végett ez még nem a végleges bejelentés, viszont a Canon hivatalosan kiadott egy sajtóközleményt, amiben lényegében ugyan azt tudhatjuk meg, amit eddig is innen-onnan tudtunk. :J

Ahogy korábban már megírtuk a Canon áprilisban kiadott egy sajtóanyagot, amiben közöltek pár infót. Aztán teltek a hetek és a pletykalapok azért ontották magukból a clickbait cikkeket, de igazából különösebben nem tudtunk meg semmit. A legutolsó pletyi óta viszont most kijött a második “félhivatalos” híranyag, lássuk (vastagon szedtük a lényeget).

Hirdetés:

Sajtóbejelentés

A Canon Inc. korábban már bejelentette, hogy tovább fejleszti a nagy teljesítményű, nagy sebességű professzionális tükör nélküli fényképezőgép családot, új korszakot nyitva a sport-, vadvilág- és sajtófotósok számára az EOS R3 modellel.

A Canon számára nincs lehetetlen, ha a képalkotás tökéletesítéséről van szó. Ezt bizonyítja az is, hogy az EOS R3 egy újabb szintre emeli az objektumkövetést – hozzáadva az autofókusz (AF) követést a motorsportokhoz, vagyis a nagy sebességgel mozgó témák fotózását, mint az autó- és motorverseny résztvevőit. Az EOS R3 filmezéshez is ideális, mivel képes oversampling (túlmintavételezési) funkciós 4K videofelvételek rögzítésére.

Az EOS R3 ötvözi az innovatív Canon EOS R rendszer felépítésének következő szintjét képviselő teljesítmény és képminőség előnyeit. Az RF foglalatot a Canon RF objektívjeivel párosítva az EOS R3 más fényképezőgép/objektív kombinációknál eddig nem látott lehetőségeket kínál, és a korábban elérhetetlen funkciók és eddig nem tapasztalt optikai kiválóság lehetőségeivel kecsegtet. Ennek eredményeként a professzionális fotósok – akár sporteseményeket, akár a vadvilágot, akár híreket örökítenek meg – képesek az idő tovatűnő pillanatait megörökíteni, olyan módon, amelyről soha nem gondolták volna, hogy lehetséges

Az áprilisi fejlesztésről szóló bejelentést követően íme a frissen bemutatott EOS R3 fényképezőgép specifikációi közül néhány részlet:

 

Gyorsan mozgó tárgyak rögzítése könnyedén, tűélesen

A mozgó tárgyakat a képmező körül követő szakemberek élvezni fogják az EOS R3 azon funkcióját, hogy képes a tárgyakat tűéles fókuszban tartani – még akkor is, ha 30 kép/mp sebességgel készítünk RAW formátumú képeket – a Canon Dual Pixel CMOS AF technológiájának köszönhetően. Az emberek és az állatok (beleértve a madarakat is) fényképezésére szolgáló AF követési technológia mellett – amelyet az EOS R5 és az EOS R6 modellek is alkalmaznak – az EOS R3 az autósportfotósok számára is tökéletes választás – hiszen versenyautók és motorkerékpárok követése sem jelent kihívást számára. S amikor a fényviszonyok már kevésbé kedvezőek, a fényképezőgép rendkívüli sötétségben, -7EV vagy alacsonyabb fényerő mellett is képes megfelelően fókuszálnii.

A Canon egyedülálló „szemvezérléses” Eye Control AF technológiájának kiegészítéseként, amely lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy a szemükkel választhassák ki az AF-pontot, az EOS R3 a fotósok kreativitásának valódi kiterjesztését kínálja – pillanatok alatt gyorsan reagálva a tökéletes felvétel elkészítése érdekében. Gyenge fényviszonyok mellett az EOS R3 a Canon forradalmi, kombinált képstabilizátor (IS) technológiájánakii köszönhetően, akár 8 fokozatú védelmet nyújt a fényképezőgép rázkódása ellen. A fényképezőgép érzékelő mozgatásán alapuló képstabilizáló funkciója kiválóan működik együtt a számos RF foglalatú objektívbe épített optikai képérzékelővel, olyan eredmények elérése érdekében, amelyeknél lehetővé válik a szakemberek számára, hogy kézi felvételeket készítsenek nagyon gyenge fényben, vagy hosszú záridőt alkalmazzanak a mozdulatok szándékosan elmosódott formában történő megörökítéséhez.

 

Kiváló minőségű RAW formátum 30 kép/mp sebesség mellett

Az EOS R3 lényeges eleme a vadonatúj, hátulról megvilágított, rétegelt CMOS-érzékelő, amely a Canon nagy teljesítményű DIGIC X képfeldolgozó processzorával működik együtt. Ma a Canon megerősítheti, hogy a fényképezőgép képes minőségi RAW fájlokat szinte hihetetlen, 30 kép/mp sebességgel rögzíteni, teljes körű AF/AE követéssel. A fényképezőgép új érzékelőjének lélegzetelállító sebessége még az elektronikus zár funkcióit is újradefiniálja. A vaku immár szinkronizálható az elektronikus zárral, ha a fényképezőgépet külső Speedlite vakuval használjuk, és a redőnyzár okozta torzulás is csökkent gyorsan mozgó tárgyak fényképezése esetén.

Oversampling (túlmintavételezési) funkciós 4K és RAW formátumú felvételek készítésének lehetősége

A következő szintet képviselő állókép készítési képességei mellett az EOS R3 ideális választás azok számára, akik kiváló minőségű videófelvételeket szeretnének rögzíteni. A fényképezőgép túlmintavételezett 4K felvételeket fog rögzíteni, illetve a felhasználók számára lehetőség nyílik RAW-felvételek belső rögzítésére. A Canon Log 3 funkció is elérhető, amely a profik számára nagyobb dinamikatartományt és viszonylag egyszerű színárnyalást tesz lehetővé. Alapvető szempont, hogy az fotósok számára elérhető tárgyfelismerési funkció elérhető a videókészítők számára is, így a filmkészítők gyorsan mozgó tárgyakat is követhetnek a képmező körül, éles fókuszban tartva azokat.

Hirdetés:

Profik számára tervezve

A mindennapi professzionális használat igényeinek kielégítésére tervezett EOS R3 fényképezőgép robusztus, magnéziumötvözetű kameratesttel rendelkezik, amelynek por- és vízállósága megegyezik a Canon legendás EOS-1D X sorozatának tulajdonságaival – így biztosítva azt, hogy a fényképezőgép a legkeményebb időjárási viszonyoknak is ellenálljon. A dupla kártyarekesz lehetővé teszi képfájlok írását SD vagy CFexpress memóriakártyákra. A fényképezőgépet egy nagy kapacitású LP-E19 akkumulátor táplálja – ugyanaz a típus, mint a Canon EOS-1D X Mark III fényképezőgépek esetében -, amely lehetővé teszi a profik számára, hogy az akkumulátorokat a már tulajdonukban lévő más fényképezőgépekhez is használhassák, illetve megosztva alkalmazhassák. A fényképezőgép multi-vezérlővel és intelligens vezérlővel is rendelkezik – a teljesen intuitív működés érdekében. A modell három testreszabható tárcsát kínál a kameratesten, valamint egy lencsevezérlő gyűrűt minden RF foglalatú objektívhez, ez lehetővé teszi a záridő, a rekesz, az ISO és az expozíciókompenzáció egyszerű beállítását, miközben a fotós fényképezőgépbe néz. Az EOS R3 Vari-Angle képernyővel is rendelkezik, amely lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy kreatív aspektusokból könnyedén készítsék felvételeiket.

 

Továbbfejlesztett csatlakoztathatóság

A vezető sport- és sajtófelvételeket készítőknek szánt fényképezőgép számára a csatlakoztathatóság létfontosságú szempont. A beépített vezetékes LAN-csatlakozónak és 5 GHz-es Wi-Fiiii funkciónak köszönhetően, amely lehetővé teszi a kommunikációt a számítógépes hálózatokkal, laptopokkal és mobileszközökkel, a szakemberek gyorsan és egyszerűen megoszthatják a képeket. Amint arról korábban beszámoltunk, az EOS R3 kompatibilis a Canon Mobile File Transfer alkalmazással is. Ráadásul az EOS R3 egy új kiegészítő kábelsarut is tartalmaz, amely adatkommunikációt és energiát biztosít az új kiegészítők számára, ha a fényképezőgéphez csatlakoztatjuk azt.

 

Az EOS R3 mai napon (2021. június 2-án) bejelentett legfontosabb jellemzői:

  • A Canon által kifejlesztett, új, hátulról megvilágított, rétegelt CMOS-érzékelő
  • 30 kép/mp AF/AE követéssel
  • Emberek, állatok (beleértve a madarakat is) és autósportok (verseny motorkerékpárok és versenyautók) AF követése
  • A fényképezőgép túlmintavételezett 4K felvételeket is képes rögzíteni, illetve a felhasználók számára lehetőség nyílik RAW-felvételek belső rögzítésére, és a Canon Log 3 funkció is elérhető e termék révén
  • „Szemvezérléses” Eye Control AF-pont kiválasztással
  • Fókusz -7EV vagy alacsonyabb fényerő melletti
  • Dual Pixel CMOS AF
  • Az EOS-1D sorozat kínálta por- és vízállóság

 

www.canon.hu


  • I Csak f/1.2 objektívvel készült állóképekhez – kivéve a Defocus Smoothing (DS) [háttér-homályosítás] bevonattal rendelkező RF objektíveket – középső AF-pont és a szobahőmérsékleten alkalmazott One-Shot AF-mód, illetve ISO 100 érzékenység használata mellett
  • II Az RF 24-105mm F4 L IS USM technológiát alkalmazó CIPA szabványok alapján, „yaw” és „pitch” irányban, 105 mm gyújtótávolsággal mérve
  • III Csak 5 GHz-es Wi-Fi-kompatibilis modellek esetén. A specifikációk országonként és régiónként változhatnak
Ez is érdekelhet:  Megjelent: FUJIFILM GFX50S II

******

Összegezve: 

Az első bejelentés adatai: A második bejelentés adatai:
  • A Canon által kifejlesztett új rétegelt BSI CMOS érzékelő
  • 30 kép/mp AF/AE követéssel
  • Szemkövetési funkció
  • A szem és a fej észlelése
  • Dual Pixel CMOS AF
  • 1D sorozatú időjárásállóság
  • A Canon által kifejlesztett, új, hátulról megvilágított, rétegelt CMOS-érzékelő
  • 30 kép/mp AF/AE követéssel
  • Emberek, állatok (beleértve a madarakat is) és autósportok (verseny motorkerékpárok és versenyautók) AF követése
  • A fényképezőgép túlmintavételezett 4K felvételeket is képes rögzíteni, illetve a felhasználók számára lehetőség nyílik RAW-felvételek belső rögzítésére, és a Canon Log 3 funkció is elérhető e termék révén
  • „Szemvezérléses” Eye Control AF-pont kiválasztással
  • Fókusz -7EV vagy alacsonyabb fényerő melletti
  • Dual Pixel CMOS AF
  • Az EOS-1D sorozat kínálta por- és vízállóság
  • Akár 8 fokozatú IBIS
  • Dupla kártyafoglalat

 

A felbontásról, szenzor típusáról, ISO és egyéb fontosabb specifikációról még továbbra sem érkezett hír, ahogy a várható megjelenésről sem, de bízzunk benne, hogy legkésőbb őszre – ámbár ne felejtsük el, hogy jön az Olimpiai is, szóval akár még nyár is lehet – megérkezhet.

 

Te mit gondolsz az érkező EOS R3-ról? 

Social:
Latest posts by FotósHírek.hu (see all)

Hírlevél feliratkozás


Feliratkozás kommentre
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Szövegbeni visszajelzések
Összes komment megnézése

Impresszum

0
Írd meg a saját véleményedet.x