Nanlite Litolite 5c RGBWW LED teszt

 

Nanlite 5C RGB LED
Nanlite 5C RGB LED

Első pillantások, benyomás, design:

„A tenyérbe mászó mindenttudó”

Mondhatnám, és nem is nagyon lőnék mellé, hiszen ez a kis ketyere igen sokoldalú és fényerőben sem kell panaszkodnia, mindamellett, hogy igen kicsi és könnyű.
A minimál designt kapott dobozból kivéve egy igényes, szép szürke kis táskát találunk, viszonylag nagy logóval, ebben rejtették el a Nanlite 5C- t, az USB-C kábelt és a picike műanyag diffúzort. A táskán található egy kis kampó, aminek segítségével övre / táskára is csatolható, így bárhova magunkkal vihetjük. Már csak azért is, mert szinte nincs súlya, és a 7W-os fényerő (kb. 40W hagyományosnak felelhet meg) pont kellő plusz fényt ad a legtöbb helyzetre.

Kézbe vége – ami egyébként egy kisebb női tenyérben is simán elfér – nem húzza le a karomat, ami azt jelenti, hogy könnyű, és emiatt sok felhasználási területe lehet és van is (igen a súly ezt is befolyásolhatja). 5 gomb található rajta, ami jól el van osztva, fent csupán 1 bekapcs gomb és az USB csati található, míg a maradék 4 funkciógombot oldalra pakolták. Szerencsére nem lötyögnek, és kellőképpen érzékenyek. A LED lámpa műanyag borítása a széleken körbe rács díszíti, ami mondjuk azt, hogy szép, de felesleges is egyben, mivel aktív hűtése nincs, hőleadása is minimális, szóval a designon kívül semmi egyéb szerepet nem tölt be, talán még annyit, hogy könnyebben rakódik le a por a belső részekre, itt erősen érvényesül a „kevesebb több” elve.

Tovább haladva alul van egy 1/4-es állványmenet (nehézményezem, hogy oldalra, ami teljesen üres nem raktak még egyet, így vertikálisan kicsit macerás a használata), így könnyedén rá tudod tekerni bármire, ami ilyen véggel rendelkezik. A gyártó pluszba berakott egy erősnek jó indulattal sem nevezhető kereszt irányú mágnest (csúszkál egy gyengéd mozdulatra is), amivel könnyedén felpattinthatjuk bármilyen fém felületre (pl. állvány), vagy dekor elemként a hűtőre is, auto kasznira (saját felelősségre), vagy ha kreatív vagy bárhova máshova. :J

A hátlapon helyet kapott még egy picike OLED kijelző, amin meglepően könnyen olvashatóak az adatok kis mérete ellenére, ezt a fekete alapon – fehér írás is segíti. Elöl pedig 50 db picike RGBWW ledecske biztosítja a világítást / vélhetően innen jött az 5C elnevezés, bár a c-n még gondolkodnom kell /. A csomagolás részeként kapott műanyag diffúzor, amint ráaplikáltuk (mivel nem merev műanyag mindenfelé elhajlik, nem pattintható rá) teszi a dolgát, bár véleményem szerint indokolatlanul nagyra csinálták, egy kisebb kivitellel még csinosabb lenne, mert ugye az egésznek az lenne a lényege, hogy mobilis, kis helyet foglal és könnyű.

 

Nanlite 5C RGB LED
Nanlite 5C RGB LED

 

Első benyomásom abszolút pozitív volt. Jól megépített, erős műanyaggal borított, nem lötyögő gombos LED fényforrás, amihez szerencsére kiegészítők is kaphatóak (a Photokingben is, akik tesztelésre adták nekem az 5C-t), ilyen például a spigotos csipesz / szupersatú, de a „két oldalú ¼ -es fém elosztó” / bocsi nincs normáis neve / is jó szolgálatot tehet, ha például kettőt szeretnél használni egyszerre, és még ott van a vakupapucs adapter, így folyamatos fényként tudod használni fotózásra vagy videózásra is.

Felhasználási területei ennek a kis kütyünek igen sok, éppen ezért csak érintőlegesen fogom felsorolni, egyéb területeket a saját fantáziádra bízom. Amiken én kipróbáltam már: dekor világítás, mini állványon selfizéshez / hölgyeknek sminkeléshez / derítéshez portrénál kültéren és stúdióban egyaránt, vagy RGB-s fotózásnál háttér megvilágításhoz – hangulatfényként, tárgyfotózáshoz fényfestésként, vakupapucson derítéshez… 😉

 

 

WOW faktor 3/5

 

Kijelző

OLED, fekete alapon fehér betűk, amik még erős fénynél is jól olvashatóak. Több sorban jelzi ki az értékeket, így minimális görgetésre van szükség, amit egyébként a funkciógombokkal tudunk megtenni. Szubjektív véleményem, hogy még nyugodtan elviselt volna nagyobb kijelzőt, mint az jellemző a konkurens márkáknál, így nagyobb távolságból is könnyebben olvasható lenne. Az érintő képernyő ennél a terméknél úgy gondolom nem opció, pláne hogy vezérelhető mobilról is.

 

Vezérlés:

Amikor megkaptam az 5C-t tesztelésre a Photoking-től, Androidra még nem volt elérhető az applikáció, ezt 2022. március közepén élesítették, szóval ezt a részt újra gondoltam és írtam. Korábban ennek hiányában csak manuálisan lehetett használni az eszközt a gombok nyomkodásával, ami azért elég macerás volt, és valljuk be retro a mai felgyorsult világunkban, és nem is annyira kényelmes, ha például valahova a magasba raktad a lámpát. Levenni, beállítani, próbálgatni, visszarakni, jaj ez így nem jó, túl erős, más színt szeretnék, stb… :J OK, létezett külön megvásárolható transmitter jó áron, de az Androidosok továbbra is ki voltak szorítva valamilyen szinten, amit az almások már jó ideje élvezhettek. Mindegy ez már a múlt…
Szerencsére az appal javítottak ezen az állapoton, és a Bluetooth-nak köszönhetően mobilról könnyedén tudjuk irányítani az eszközt, és változtatgatni az értékeket, legyen szó dimmerelésről, vagy szín módosításról, de az effektek között is gyorsan váltogathatunk. Én speciel ezt kihagytam, mert nincs szükségem rá, de el lehet vele piszmogni. Ha több lámpád van, akkor az appban (Nanlink) csoportokat is csinálhatsz különféle beállításokkal (pl. stúdió, utcai, dekor, stb.), vagy simán sceneket, kikapcsolhatod az egyes lámpákat, színmintát vehetsz valamiről, mindent tudsz rajta változtatni, nagyon jó, bár azért az elején szokni kell a kezelését.

Nanlite 5C RGB LED
Nanlite 5C RGB LED

Kezelhetőség

Az appal a kezelhetősége is sokat javult, ezáltal az értékelés is. Fura mód egy kis applikáció mennyi mindent meg tud változtatni – általában pozitív irányba. Amióta éles az Androidos Nanlink app sokkal gyorsabban tudom kedvemre állítgatni a fényeket, így a piszmogós része, ami baromi sok időt elvett a fotózásból és ezáltal az élményből már a múlté.

 

Felhasználási területek (csak pár példa, ahol én használtam):

  • Hangulatvilágítás a nappaliba, vagy a monitor mögé
  • RGB-s portréfotózásnál háttér világításhoz (meglepően erős a fénye)
  • Tárgyfotózásnál derítésként, és kreatív világítás
  • Vakupapucsra téve kültéren – is – derítés elölről
  • Mágnesessége miatt a konyhába szinte bármilyen fém felületre 🙂
  • Bármilyen magad által kitalált diy hackelésnél jó kiegészítő fényforrás lehet szabadtéren, vagy stúdióban

 

****

Specifikáció:

Színvisszaadás (CRI): 95
Színhőmérséklet (Kelvin): 2700K – 7500K
Fényáram (Lumen) 3200K: 429 lx
Fényáram (Lumen) 5600K: 451 lx
Fényerő szabályozás (Dimming): 0-100%
Vezérlés: manuálisan / Wifi adapterrel / Bluetooth / Nanlink appon keresztül wifin
Működési hőmérséklet: -10℃~+80℃
Hűtés: nincs aktív hűtés
Max teljesítmény: 7W
Akkumulátor teljesítmény / típusa: 2400mAH / Li-Ion
Töltés: USB-C – USB-A kábelen keresztül
Töltési idő: 100%-ra: kb. 2,5 óra
Töltési idő: 80%-ra: kb. 2 óra
Működés 100%-on: kb. 1,5 óra (valójában 1 óra)
Működés 50%-on: kb. 3,5 óra (valós)
Működés 10%-on: kb. 19,5 óra (nem mértem)
Méret: 108 × 22 × 60mm
Súly: ~135 g


Bátran vegyél egyet – kettőt a Nanlink 5C RGBWW LED lámpából, és engedd szabadjára kreativitásodat.

 

Most 10% kedvezményt kapsz, ha vásárlásnál használod a PRAGERFOTO10 kódot.
Ezt a megjegyzés rovatba írd, és vásárlásnál megkapod a kedvezményt.
(más kedvezménnyel nem összevonható, a készlet erejéig érvényes)

A terméket itt tudod megvásárolni <

 


 

A terméket a PHOTOKING biztosította számunkra tesztelésre. Köszönjük.

 

8.4 TESZT ALAPJÁN

Nanlite Litolite 5c RGBWW LED

Megveszem
4.5 / 5

Átlagolva 6 értékelésből.

Nanlite 5C RGB LED csomag
Kinézet 9
Kezelhetőség 9
Design 8
Menürendszer 9
Ár-érték aránya 7
Előnyök:
  • Kicsi és könnyű
  • Sokféle felhasználási terület
  • Megfelelő fényerő
  • Appon keresztül jól irányítható
Hátrányok:
  • Felesleges rács kialakítás
  • Oldalsó állványmenet hiánya
  • Kicsi LCD kijelző
  • Diffúzor nagy, nehezen felhelyezhető
  • Gyenge mágnes
EXTRA ajánlat:Most 10% kedvezményt kapsz, ha vásárlásnál használod a PRAGERFOTO10 kódot. Ezt a megjegyzés rovatba írd, és vásárlásnál megkapod a kedvezményt (más kedvezménnyel nem összevonható, a készlet erejéig érvényes).
Neked mennyire tetszik ez a termék?
4.5 (6)
Hirdetés: