Nikon Z7 teszt

Fotó: @Práger Péter / FotosHirek.hu

NIKON Z7 + Nikkor 14-30mm f4 S + Nikkor 85 mm f1.8 S teszt

Sokat kellett rá várnom, de azt kell mondjam, hogy megérte. A bejelentés után 1 évvel tudtam csak kipróbálni, és kézbe venni (najó ez nem teljesen igaz, mert a sajtótájékoztatón is megnyomkodtam rendesen :J) a Nikon legújabb tükör nélküli, MILC vázát, a Z7-et. Nem csoda, hogy ekkora volt az érdeklődés iránta, hiszen már nagyon várta mindenki (legalábbis a Nikon fanok mindenképp), hogy a gyártó milyen termékkel rukkol elő. A milc piacon a többieknek már van / volt némi előnyük e téren, hiszen sokkal előbb léptek be. Viszont a Nikonnál a későbbi megjelenés kapcsán vélhetően azokat a hibákat is ki tudták szűrni, amit mások már elkövettek, így a kezdeti gyerekbetegségeken könnyedén átlendülhettek és összpontosíthattak a lényeges elemekre, funkciókra, stb.

Mit jelent ez? Egy sokkal stabilabb váz megalkotását.

Gondoltad volna, hogy szinte napra pontosan 11 év telt el a két technológia (dsrl és milc) megjelenése között a Nikonnál. Nyilván nem véletlen az időzítés, de azért mindenképp érdekes annak, aki a számmisztikában hisz. :J Miért nem 10 (hiszen az egy szép kerek szám), a válasz tök egyszerű, mert még nem volt kész a modell a megjelenésre.

Node, lássuk, hogy a FotosHirek mit tapasztalt a Nikon Z7 tesztelése közben.

Fotó: @Práger Péter / FotosHirek.hu

Kézbe véve elsőként a viszonylag kicsi mérete fogott meg. Már-már vetekszik egy kis kompakt méretével – de csak a méretével –, ami azért is örvendetes, mert sok fotósnak pont az a baja, hogy ormótlan nagyok a vázak. Gondoljunk csak a street fotósokra, vagy akár az esküvő fotósokat is megemlíthetnénk, akik egész nap lóti futi módon lihegnek az ifjú pár után, hogy elkapják a legtutibb pillanatokat, és nagyon nem mindegy mekkora súllyal kell rohangálnunk több órán keresztül. Szóval a méret igenis fontos… A milcek, mivel elhagyta a tükörmozgató mechanikát, így nagyon sok hely „szabadult fel”, aminek köszönhetően a mérete és a súlya is csökkent, viszont nem élvezhetjük a tükör csapkodás hangjának szépségét. :J … vissza a valóságba.

Miután elkezdtem elemezni, majd használni elsőként a markolata, illetve annak kialakítása volt számomra furcsa. Önmagában az anyagra nincs panasz, masszív, cseppálló, és bizonyos kompromisszumokkal, de ergonómiailag is elfogadható. Nekem nem olyan nagy a tenyerem, és ez azért fontos, mert pont a markolatnál azt vettem észre más gyártóknál is, hogy inkább valahogy a kialakításnál fogva a nagyobb kezű kollégáknak kedvez. OK, talán csak bemesélem magamnak, vagy az is lehet butaság – biztosan – de a tény az, hogy nekem eléggé kényelmetlen volt bizonyos helyzetekben.

Ilyen helyzet volt, amikor fotózás közben akartam elérni a két funkciógombot a bajonett mellett, ami önmagában nagyon jó, /és jó helyen is van/ mert hasznos fícsöröket tehetünk rá, ami tényleg meggyorsítja a fotózást.

Apró megjegyzés ide, hogy nekem egy régebbi dsrl vázam van, ahol még nyoma sincs a programozható gomboknak, ezáltal bizonyos hátrányokat is érzek emiatt, mert lassabb a módosítási folyamat, a helyzetekre való gyors reagálási lehetőség, de hát annak a gépnek is megvannak a szépségei. Nehéz, ellenben nem könnyű a váz, viszont elnyűhetetlen. :J

Visszatérve… a gombokra többféle dolgot rátehetünk, ezt fotósa válogatja, én például az egyikre a fókuszmód választás opciót raktam, igen hasznosnak bizonyult, és otthagytam, aki utánam próbálja talán neki is jó lesz. Ja igen… mivel ez egy tesztgép, azért már látszódtak rajta a használat nyomai.

A hüvelykujj „támasztó” – nem tudok szebb szót erre, bocsi – a fentiek miatt kicsit kényelmetlen, viszont azáltal, hogy ez egyben a kártyafoglalat védő fedele is elnézhető ez a kis „design fake”. Az biztos, hogy a gumileválás, mint sok más Nikon váznál visszatérő probléma, itt kilőve.

A felső LCD kijelző, és a hatalmas módválasztó tárcsa a másik oldalon igen impozáns, figyelmet keltő, és nem utolsó sorban hasznos is, főleg akkor, ha gyorsan meg szeretnénk pillantani munka közben a beállításokat (esetleg módosítanánk rajta). Ami számomra picit zavaró, illetve feleslegesnek érzem, hogy a tárcsánál egy középső gomb megnyomása után tudok csak állítani a beállításon. Bár csak rövid ideig tudtam tesztelni a Nikon Z7-et, de ezen idő alatt sem tudtam megszokni ezt a nyomkodós-tekerős kombót.

Újra térjünk vissza a váz jobb oldalára. Valamilyen okból az expókorrekciós gomb annyira a szélére került, hogy nincs az a pozitúra, amivel úgy el tudnám érni a mutatóujjammal, amivel könnyedén állítani tudnám az értékeket. Számomra furcsa és megdöbbentő, hogy minek kellett ennyire a szélére tervezni.

Igen megtámasztva persze már jobb a helyzet, de sok esetben egy kézzel kell megoldani a tekergetést, mert például derítek a bal kezemmel. Ezek apró tervezési hibák, és talán nem von le a gépezet használat közbeni élményéből, de mindenképp érdemes róla tudni, és figyelni rá.

Fotó: @Práger Péter / FotosHirek.hu

Ahogy megyünk hátrafelé van egy szolidan megbújó „disp” gomb, amire programoztak 4 funkciót. Ez valami fantasztikusan ki lett találva. Egymás után nyomkodva elérjük a hisztogrammot, a virtuális horizontot (jee!), körbe az lcd mentén megjelennek az aktuális beállításaink, végezetül az információs kijelzés full képernyőn. Ezek mind olyan apró, ám a fotósok számára igen hasznos fícsörök, amik megkönnyítik a fotózást. Engem a virtuális horizont fogott meg, amire azt kell mondjam igen korrektül működik, persze azért picit rá kell segíteni utómunkában, de mivel alapból hozzányúlsz a képhez ez a plusz mozdulat semmit nem számít.

A többi gomb a korábbi vázaktól megszokott törlés,nagyítás,menü, stb. Nagyjából ugyan ott kaptak helyet, ahogy a dsrl-eknél már megszokhattuk. Ezért is könnyű az áttérés, ha valaki tükrösről – tükör nélkülire szeretne váltani. A menürendszere is teljesen ugyan az, mint a többi modellen, áttekinthető, és az érintőképernyőnek köszönhetően még gyorsabban eljuthatunk az adott menüpontra. Szintén van sajátmenü, ahova kirakhatunk pár fontos elemet, amit gyorsan el akarunk érni. Itt jegyezném meg halkan, de határozottan, hogy egy parányit feleslegesnek érzem a milceknél ezt a lehetőséget, hiszen egyrészt van ugye a funkciógomb, illetve a Z7 esetében a „disp” gomb, sőt még az információs gomb is a segítségünkre van, tehát kérdés minek külön még a menübe is, senki nem fogja használni, szerintem.

A Nikon Z7 csak és kizárólag XQD kártyát fogad be, így ne is próbálkozzunk mással, viszont ezért egy igen gyors adatátvitelt kapunk, és érdemes venni egy XQD kártyaolvasót is, mert az adatkábel… hát kissé lassú, már ha csak a fájlméretet vesszük alapul 1-1 képnél, és akkor még csak a raw képeket néztük, a videót nem, mert azt is tud ám a váz, 4 k-t (alap). ;J Én viszont nem videóztam, mivel fotózom, így azt a részét sajnos nem teszteltem.

Fotó: @Práger Péter / FotosHirek.hu
Fotó: @Práger Péter / FotosHirek.hu

Nos, akkor nézzük a saját tapasztalataimat erről a Nikon Z7-ről fotózás közben.

Kezelhetősége élesben:

Előzetesen annyit, hogy elég rossz időt fogtam ki. Hideg is volt, felhős is volt, kicsit szitált is, szóval minden adott volt a fotózáshoz. :J

Elsőre a 14-30 mm f4 S obit próbáltam ki (képek lentebb). Ez egy nagyon könnyű, gyors fókuszú, és éles rajzolatú kis csoda. A széleken minimális a torzítás és a CA, amit mondanom se kell képszerkesztőben lehet korrigálni. Szerencsére már támogatják ezt a kombót a legújabb verziójú programok. A zoomgyűrű is szépen jár az obin– szintén megemlítendő, hogy teszt darab – és ami furcsa nekem, hogy kell egy plusz tekerés ahhoz, hogy a 14 milit elérjük, érdekes. Én gyakran szeretek zoomolás közben fotózni, ezt is jól viseli, szépen jár, nem akad. Külalakra semmi extra, mint ahogy a 85 milis sem, itt a belbecs a fontos. A 14-30 milisnél 14 objektívelem 12 csoportban (4 ED-objektívelemmel, 4 aszferikus objektívelemmel, nanokristály bevonatú objektívelemekkel és egy fluor bevonatú elülső objektívelemmel) , míg a 85 milisnél 12 objektívelem 8 csoportban (2 ED-objektívelemmel és nanokristály bevonattal ellátott objektívelemekkel) biztosítja a képek tökéletes minőségét.

Na igen a 85 mm f1.8 S az igen jó portréobi. Szépen mossa a hátteret, ahogy kell, f8-tól pedig szép éles szinte minden, és ha rásegítünk egy nagyon picit ISO-val, akkor aztán szép egyenletes fényt kapunk. Ja igen a zaj az valami mesés, mármint az, hogy nincs, vagyis alig. Elég felhős volt az időjárás, így kicsit fel kellett tornásznom az értékeket, de 10.000-e s értéknél is még azt kell mondjam / írnom, hogy korrekt a képminőség.

Amivel én abszolút nem tudtam megbarátkozni az a kihajtható lcd kijelző. 45 fokban dől, 180 fokban kihajtható, mégis bizonyos fotós helyzetekben nehézkes, főleg béka perspektívában, amikor amúgy is nehéz megtalálni a megfelelő pozíciót magamnak, nemhogy a gépnek. Emellett nagy csalódás, illetve hiány, hogy oldal irányba nem hajtható ki a kijelző, ez bizony sok esetben hasznos lett volna.

Kipróbáltam az FTZ adaptert is egy Sigma nagylátós obival (ugye tudjuk, hogy a Sigmákat azért érdemes kalibrálni a vázhoz, no én ezt nem tettem meg, de így se volt gondom vele), és mivel adapterrel használtam, így azt hinné az ember lassú az adatátvitel, ezáltal a sebessége is, de nem, tökéletesen működött, meglepő módon gyorsan fókuszált.

Ár- érték arányát tekintve még mindig elég magas 860.000 Ft körül mozog a váz ára (a teszt megjelenésekor), és ha nagy a Nikon objektív parkod, akkor mindenképp kelleni fog egy FTZ adapter is, ami szintén nem olcsó a maga 100.000 körüli árával, de mindent egybevetve, ha lehetőséged van rá, úgy gondolom érdemes belefektetni.

Az én saját tapasztalataim alapján a Nikon Z7 egy erős 4-est kap (5-ös skálán).

Vannak hibái, és számomra furcsa, illetve kényelmetlen elemei, funkciói a gépnek, de senki és semmi nem tökéletes. :J


Képgaléria:

Credit: @ Práger Péter / FotosHirek.hu

A terméket a Nikon Magyarország biztosította számunkra tesztelésre. Köszönjük.

9.4 TESZT ALAPJÁN

Nikon Z7 teszt

Megveszem
0 / 5

Átlagolva 0 értékelésből.

Nikon Z7 teszt
Kinézet 10
Kezelhetőség 9
Menürendszer 9
Képminőség 10
Ár-érték aránya 9
Előnyök:
  • virtuális horizont
  • tapiképernyő
  • két funkciógomb elől
  • display gomb
  • kicsi és könnyű váz
Hátrányok:
  • Az lcd oldalirányban nem kihajtható
  • nagy és kényelmetlen markolat
  • expokorrekciós gomb túlságosan a szélén van a váznak
EXTRA ajánlat:Jelenleg nincs extra kedvezmény erre a termékre.
Neked mennyire tetszik ez a termék?
0 (0)

 

Hirdetés: