Name: SONY A6600 teszt
Item: SONY A6600 teszt
Rating: 9.2
Author: Petyusz

A SONY már lassan egy évtizede jelen van a kis szenzoros (aps-c) MILC vázaival a piacon. Az első NEX modell óta nagyon sok idő eltelt. Voltak kisebb és nagyobb hiányosságai a rendszernek, és az évek alatt a vásárlói igények is igencsak megváltoztak, nem beszélve a technológiáról, de úgy néz ki számomra, mintha ezeket összeszedve ebbe a modellbe pakolták volna bele, és ezzel egy igen jó gépet raktak össze, és dobtak piacra 2019-ben. Talán túlzásnak tűnhet, de ha elkezded használni a gépet ez lesz az érzésed.

A mérete egy kicsivel szélesebb, mint a NEX-7 (69 mm vs. 49 mm), a felbontás és a szenzor méret is hasonló, mind a kettő 24 megapixeles aps-c. A MILC vázak egyik lényeges eleme (de nem kizárólag) az, hogy mivel a tükör és a pentaprizma elmarad, így a tömegen és a súlyon is radikálisan tudnak / tudtak faragni. Ez abból a szempontból is szerencsés, hogy azon felhasználók, akik például utazásnál, városban, városi portrénál használják, nem fog leszakadni a karjuk, ha sokat kell egy kézzel (ki)tartani. Ezzel párhuzamosan viszont egyre több gomb, tárcsa került a vázra, és megjelent az érintőképernyő is, ami igen hasznos. Én még a mai napig dsrl-t használok, ahol nincs tapiképernyő, és azért érzem, látom, „tapintom” ennek hiányát, sokkal lassabb és körülményesebb a menüben való lépkedés, szóval jó az, hogy kitalálták.

Node, milyen gépet kaptam tesztelésre?

A SONY rendelkezésemre bocsátotta a legújabb aps-c szenzoros MILC vázát – amit 2019. szeptemberében jelentettek be, illetve hozzá egy 24-70 mm f 2.8 GM fix fényerejű objektívet is, ami a 1,5-es szorzó miatt DX vázon kb. 36-105mm-nek felel meg.

Maga a váz kis mérete ellenére nem túlzsúfolt, a gombok és tárcsák pont olyan távolságra és pozícióban vannak, ami segíti a fotós munkáját. Elölről nézve letisztult, kevés a gomb, ezeket inkább hátra helyezték. Fent van kettő programozható gomb, illetve mellette egy módválasztó tárcsa, ami pont olyan méretű, amit én most télen kesztyűben is gond nélkül tudtam tekergetni, nem csúszott a kezem, szépen jár. Brutál sok 11 gombot lehet egyénileg beállítani, talán már-már felesleges is ennyi. Én ezek közül a két felső programozhatót, és az Fn gombot használtam gyakran a tesztelés alatt, és igen jól segítették a munkámat. Az Fn gomb kifejezetten tetszett, mert már előre be volt programozva szinte minden, és ami úgy általában kell egy fotózáson itt mind elérhető. Annyi a hátránya talán, hogy lépkedni kell az egyes ikonok között, hogy be tudd állítani az értékeket, de ha ez zavar, van még további 8 lehetőséged az egyénre szabáshoz. :J.

Mivel az ISO-nak alapból van egy gombja, így maradt nekem a fókuszválasztó (425 fókuszpont, ez a képterület 84%-át lefedi), és az expokorrekció. Én ezeket állítottam be felülre, a többi gombot nem is használtam sűrűn, így én azt feleslegesnek tartottam beállítani.

A markolata jó, bár számomra nem tökéletes, pláne ha kesztyű is van rajtam. Valahogy nem érzem biztonságosnak a fogást, és nem azért mert volt rajtam fagyásgátló textil :J, alapból valahogy kicsi a grip, pedig nincs nagy tenyerem, szóval elvileg jó is lehetne.

Nem értem azt sem, hogy a formatervezők, akik felelősek az ergonómiai kialakításrét – IS – az objektív kioldó gombot miért kellett ennyire lentre (semmilyen pozícióban nem kényelmes a használata), illetve a felvételi gombot pedig ennyire a jobb szélére tenni, nem beszélve arról, hogy olyan pici, hogy ezt pl. kesztyűben szintén nehézkes nyomogatni.

Térjünk rá picit az lcd-re. 921.600 képpontos érintőképernyő. Csudaszép, élethű színek, a lehető legtöbb információt kirakhatjuk rá, de ha zavar le is vehetjük. 5 lépésben változtathatjuk az információs panelt. Felfelé kb. 180 fokban, lefelé kb. 74 fokban dönthetjük, ami leginkább békaperspektívából, vagy például fentről való tárgyfotózáskor igen hasznos. Viszont ami nagy szívfájdalom – és már több gyártónál is tapasztaltam – hogy oldal irányba nem kihajtható, pedig sok esetben, például selfiezésnél, vagy „önvideózásnál” sokat segítene. Ami viszont pozitív, hogy az lcd kijelző rögtön mutatja a módosításokkal várható végeredményt, tehát már azelőtt tudjuk milyen lesz a kép, mielőtt kattintanánk – többnyire. Ez persze kikapcsolható – valahol. :J

Az EVF szintén barátságos a maga 2 359 296 képpontjával. Mondanom se kell itt is tűéles és részletgazdag képet látunk, gyors a váltás az EVF és az lcd között, és az is tetszett, hogy az egész keresőt kirakták a bal szélre. Ezzel diszkréten fotózhatunk a városban, anélkül hogy különösebben nagyobb feltűnést keltenénk, hiszen mint régen elődeink, itt is csak odaillesztjük a szemünk sarkába és diszkréten pásztázzuk a környezetet.

Az 5 tengelyes vázba épített stabilizátor segítségével szinte alig volt életlen képem, ami gyengébb volt, hát az nem emiatt lett a kuka martaléka. :J A 24 megapixel bőven elegendő a legtöbb esetben, és mivel nem pro fotósoknak szánják a gépet, a képek felhasználási területének igényeit is maximálisan kielégíti. A kép mérete is korrekt (jpg 10-13 mb körüli).

Az aksija kifejezetten jól bírta, háromszori alkalom után is csak 40%-ot mutatott, erős téli hidegben fotózva. Jobban bírta a hideget az akkumulátor, mint én.

Zajban is korrekt, mármint annak hiányában, és ISO 100-32.000 között bátran fotózhatunk, de üzembiztosan inkább a 6.000-10.000-es értékig érdemes tekerni, hogy még használható képeket tudjunk átadni. Persze, ha rawban fotózol az teljesen más. Hupsz tekerni, miket írok, hiszen érintőképernyős, akkor inkább ISO piccentés. :J

Van benne egy LSI processzor is, ami arra hivatott, hogy pont a gyengébb fényviszonyoknál, és magasabb ISO értékek mellett is gyorsabban tudja feldolgozni a Bionz proci a képet, jobb képminőségben. Tehát aggodalomra semmi ok – még a rendezvényfotósok is bátran használhatják, ha ezek után mégis túl zajos marad a kép, akkor ott vannak a közismert képszerkesztők.

Így a teszt végén szeretném gondolataimat zárni pár pro és kontra véleménnyel. Ez azért erősen szubjektív lesz, de talán elfogadható. Azt kell mondjam, hogy mint törzsgyökeres dsrl használó (bár a tesztelések során kezdek agyilag átállni a milcekre) az érintőképernyő, a kihajtható lcd már maga egy csoda, és az, hogy mindez egy kis vázba belefér szemtágító. Azért a tükör csapkodásának a hangja hiányzik – taktaktak, viszont az elektronikus kereső, és ezáltal a hangtalan működés sok esetben előny, akár babafotós vagy, akár a természet lágy ölén szeretnéd lencsevégre kapni a nádirigót, akkor jól jön a csendes működés.

Szóval véleményem szerint a szenzorbeli különbséget (fullframe vs. MILC) bőven kompenzálják a vázba épített és programozott funkciók / szolgáltatások.