Színkör otthonosan

Nem is tudom pontosan hányadik hetet tapossuk otthon, de azt hiszem beszélhetek többes számban és mondhatom, hogy a lakás minden szegletét kipróbáltuk már fotózás céljából. Manapság rengeteg az online lehetőség, kiállítás fotós témában, szerencsére adódik több pályázat is, ami segít kiélni a fényképezés iránti sóvárgásunkat.
Talán most már kezd egy kicsit mindenkinek unalmas lenni, ezért több ötletet is összegyűjtöttem, amivel feldobható az otthoni fotózás és csak pár apróság kell hozzá. Lássunk most ezekből egyet, tegyük színesebbé az életünket.
Gyűjtsük össze a lakásban lévő színes ceruzákat (előnyben anyukák, apukák, de megoldható egy bevásárlás alkalmával is a beszerzése, én így oldottam meg.) Ezen kívül szükségünk lesz még max. 1 méter hosszú, vastagabb drótra – jelen esetben hegesztőpálca került felhasználásra – és ragasztópisztolyra.
Az első feladatunk, hogy a drótból egy masszív karikát készítsünk, lehetőleg fogantyúval. Minél stabilabb a váz, annál könnyebb lesz vele dolgozni. A szépség most nem lesz fontos. Készítésnél bármilyen technikát lehet használni, csűrni-csavarni, tekerni, hegeszteni, ami jól esik. Erre a vázra ragasztjuk rá a ceruzákat. Jól mutat, ha a színkörnek megfelelően helyezed el azokat, de nyugodtan variáljatok, ha másképp tetszik. A ragasztópisztolyt azért ajánlom, mert ha esetleg változtatni kell 1-1 ceruza helyét utólag, akkor ezzel a módszerrel könnyen megtehető, mert lepattintható a ceruza. (A festés se jött le róla.) A ceruzafejek által kiadott belső kör átmérője nálam 2,5 cm lett, de ez kicsit kicsinek bizonyult, úgyhogy azt ajánlom, inkább legyen 3-4 cm közötti. Ha mindezzel megvagytok indulhat a móka!

Tegyétek a szemetekhez, szátokhoz, selfiezzetek vele vagy, ha van a lakásban, kertben egy szép virág, szintén jól mutathat a közepén. A gyerekeket is be lehet vonni, már akár a készítés folyamatánál, így pár kép erejéig biztosan lesz modellünk.
Ha kezdő vagy, kiváló gyakorlási lehetőség lehet a mélységélességre. Váltogasd a rekesz értékét, kezd a lehető legkisebbel, én most f1.8 – f8-ig haladtam. Bátraknak manuális módban, kevésbé bátraknak rekeszelőválasztással. NIKON – A mód, Canon – Av, ilyenkor megválaszthatod a rekeszértéket és a fényképezőgép automatikusan beállítja az optimális expozícióhoz szükséges záridőt. Kérdéses lesz még az ISO értéke, én lakásban fotóztam ISO 500-zal, de ha szép időben kimegyek a kertbe, biztos, hogy ISO 100 / 200 -at állítottam volna, napsütéstől függően.
Ne feledd az utómunkát! Ha kezdőként ebben nincs tapasztalatod, első körben arra figyelj, hogy a fotód ne legyen ferde, ne dőljön, ezt akár a telefonnal is kiigazíthatod és kísérletezhetsz a vágással. Akik például már használják a Lightroomot, a színek élénkségén erősíthettek a csatornákon, de azért vigyázzatok, ne húzzátok túl. A Photosoppot csak erőteljesebb változtatásoknál ajánlom, például, ha szemet fotóztok, akkor a ceruza összes színét megjeleníthetitek benne, vagy ha komolyabb bőrretusra lenne szükség.
Jó fotózást és szép fényeket!
Hirdetés: