Kiosztották a Műegyetemen meghirdetett Szép, jó vagy érdekes fotópályázat díjait. A díjátadáson dr. Andor György, a Pénzügyek Tanszék vezetője, az egyetem általános rektorhelyettese elmondta, hogy a rendhagyó kezdeményezést, a Műegyetem Pénzügyek Tanszéke indította. Az egyetemi élet, és egyetemek világát jellemző sablonos megoldások helyett kerestek új megközelítésű képeket. Ráadásul az egyetem nemrég bővült a Q épülettel, amivel a fotósok fantáziáját szerették volna megpiszkálni.
A zsűri a három kategória elbírálása során, a pénzügyek kategóriája kapcsán érezte magát a legnagyobb bajban. Ebben a kategóriában érkezett a legkevesebb pályamű, és talán a legkevésbé kiemelkedő színvonalúak is, pedig szabad kezet kaptak a pályázók, hogy bármilyen egyetemi vagy nem egyetemi témát feldolgozzanak, ami megjeleníti a pénzügyek világát. Ezért adtak ki négy megosztott díjat az első, második és harmadik helyezés helyett.

500 képet töltöttek fel a fotósok a pályázati oldalra három kategóriában. A zsűri 30 képet választott, ezeket állították ki, ezekre szavazhatott. A webes felületen más nyert, mint a helyszínen, ezért két közönségdíjat osztottak ki. A 30 képből választottunk a jövő év elejére 10-ből plakát készül.
A díjak odaítélésénél a minőség mellett szempont volt az is, hogy mennyire konkrétan és jól kötődik a témához. Mennyire süt az adott képről, hogy ez a BME.
A két Közönségdíjas Horváth Péter és Teszák Sándor.

BME kategória első helyezett Walton Eszter, második Meszlényi András, a harmadik Borsos Mátyás lett.
A Q épületről szóló kategóriában első Zsitva Tibor, második Borsos Mátyás, és harmadik helyezést Pirity Ádám ért el.
A Pénzügyek kategória négy különdíját Horváth Péter, Teszák Sándor, Párkányi Tamás és Berkecz Zoltán kapta.
A díjakat Pázmándi Kinga, a BME Üzleti Tudományok Intézetének a vezetője adta át.
Hirdetés: