A művészet születése – Capa kiállítás
A VEB 2023 Kultháló projektje 11 bakonyi és Balaton-felvidéki bázison a beavatást, a kultúra passzív befogadása helyett a tevékeny részvételt emelte fókuszba.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felkérésére öt tapasztalt fotós vállalkozott arra, hogy térben és időben összekösse a helyszíneket. Fényképezőgéppel a kezükben megpróbálták tetten érni és megmutatni azokat a pillanatokat, amikor a művészet születik. Az év során fotósorozataikat hetente publikálták, a válogatott képekből pedig Közös többszörös – A művészet születése 5 fotós fényképein keresztül címmel kiállítást rendeznek, amely december 1. és január 2. között látogatható Veszprémben, a FOTON udvarán.
A kiállító fotográfusok: Barakonyi Szabolcs, Hajdú D. András, Horváth Katalin Fanni, Mohai Balázs, Oláh Gergely Máté.
Hogyan fogadja be Bukta Imre festőművészt és barátait Vöröstó? Miként születik meg egy kórusmű előadása a Szent Mauríciusz Kolostor zeneszerető közösségei és a világ egyik vezető barokk együttesének közös alkotófolyamatában? Milyen az, amikor a Forte Társulat beköltözik Pécselyre és a színház a Balaton-felvidéki falu életébe szövődik? A képeket nézve ezekre a kérdésekre is választ kapunk.
Hirdetés: