Megérkezett a Canon új Milc gépe – EOS M100

 

Ismét egy új, tükör nélküli fényképezőgépet mutatott be a Canon: az EOS M100 stílusos külsőt kapott, kompakt méreteinek köszönhetően könnyen elfér egy kisebb táskában is. A fényképezőgép beépített digitális szűrői és a vezeték nélküli kapcsolatnak köszönhetően a fotókat néhány másodperc alatt fel lehet tölteni a közösségi oldalakra akár különleges filterekkel is.

A Canon EOS M100 használata könnyen megtanulható, így az új tükör nélküli (MILC) fényképezőgép ideális választás azoknak, akik eddig telefonnal vagy kompakt géppel fotóztak és a korábbinál jobb minőségű felvételeket szeretnének készíteni. Az új modell fekete, fehér és szürke színváltozatban lesz kapható, amelyekhez kilencféle színben elérhető fedlapból lehet majd választani, de különböző nyakpántok is elérhetők lesznek hozzá.

Az EOS M100 érintőképernyőn át elérhető menürendszerét eleve az okostelefonokhoz hasonlóan könnyű kezelni: két ujjal egyszerűen bele lehet nagyítani a felvételekbe, és egyetlen ujjmozdulattal lehet lépkedni a fotók között. Emellett olyan szoftveres segédprogram is fut a gépen, amely elmagyarázza az egyes funkciók használatát, például azt, hogy milyen beállításokat érdemes használni a háttér elmosásához, vagy az adott jelenet színeinek kiemeléséhez.

Az EOS M100 a vloggerek számára is jó választás, mivel a hátoldali kijelző kihajtható, így a saját magukról készített felvételek közben is pontosan  ellenőrizhető a felvett kép.  A fotózást beépített szelfimód és digitális, öt fokozatban állítható bőrtextúra javító filter funkció segíti. A vezeték nélküli funkcióknak köszönhetően a fotókat és videókat egyszerűen át lehet küldeni egy okostelefonra, hogy onnan feltöltsék a közösségi oldalakra.

Canon EOS M100 “ZEBRA”

Kompakt méretei ellenére az EOS M100 minden olyan új technológiát tartalmaz, amelyet a professzionális használatra tervezett felsőkategóriás modellek is. Bekapcsolását követően szinte azonnal exponálásra kész, és egyaránt szép képeket készít kevés fény vagy erős napsütés mellett, és az elvárt magas színvonalat természetesen videorögzítés esetén is teljesíti. Az EOS M100 ideális választás a mobilfotózásról áttérőknek hiszen objektívek sorozata áll rendelkezésere a különböz szituációkhoz, melyekkel a fotó minősége látványosan javítható. Az EOS M100-assal kompatibilis objektívek a géphez hasonlóan kompakt méretűek és könnyűek. Egy külön megvásárolható adapter segítségével egyébként az EF és EF-S objektívek bármelyikét használni lehet a fényképezőgéppel, így a Canon teljes fényképezőgépekhez fejleztett EOS objektívkínálatával kompatibilis a gép.

Az EOS M100 mind az iOS, mind az Android[1] platformot használó eszközökkel képes wifin és Bluetoothon keresztül kommunikálni a Canon Camera Connect alkalmazáson keresztül. Az app segítségével a Facebookra vagy Instagramra anélkül is fel lehet tölteni a fotókat az okostelefonról, hogy ehhez elő kellene venni a fényképezőgépet a táskából.


[1]az iOS 8.4 (vagy újabb), illetve az Android 5.0 (vagy újabb) verziók támogatottak

www.canon.hu

Új, kicsi kompaktok a Canontól

 

A Canon 3 olyan kicsi és stílusos kompakt kamerát mutatott be, melyekkel minden spontán pillanat könnyen megörökíthető. Az IXUS 185 és az IXUS 190 a már jól ismert vékony, stílusos IXUS design-t követi, míg a PowerShot SX430 egy apró bridge kamera a superzoom kategóriából. Az előbbi kettő egy farmer, vagy egy kosztüm zsebében is könnyen megbújik, míg az utóbbi szintén kicsi kialakítása ellenére 45× zoomot rejt magában.

Apróságok, melyekkel mindenhez közel kerülhetsz

Valamennyi fényképezőgépben egy-egy 20 megapixeles érzékelő gondoskodik a részletgazdag felvételekről, kameraként 720p HD filmfelvételek készítésére alkalmasak és a beépített zoomjuk igazán közel visz minden fontos pillanathoz. Az IXUS 185-ben 8×, az IXUS 190-ben 10× zoom áll rendelkezésre, ami megduplázható a ZoomPlus digitális technológiával. Ha pedig nagyon távolra szeretnénk fotózni, akkor a PowerShot SX430 45× optikai zoomja a jó választás, mely digitálisan szintén megkétszerezhető.

Az Easy Auto funkció abban segít, hogy valóban csak a kép megkomponálására kelljen figyelni. Ebben az üzemmódban a készülék lezár minden más gombot és maga választja ki a megfelelő beállításokat. Az Auto Zoom funkció pedig arra jó, hogy mindenki a képre kerüljön egy nagyobb társaság esetén is. A Canon intelligens képstabilizátora minden egyes exponáláskor segít, hogy éles képek készüljenek a lehető legminimálisabb elmosódással. A gép 8 különböző beállítás közül választja ki a megfelelőt attól függően, hogy épp állványról fotózunk, vagy egy szaladgáló gyereket akarunk követni. A dinamikus képstabilizátor pedig filmezéskor aktiválódik.

Alkoss, oszd meg, idézd fel

A készülékeken található dátum gombbal hozzáadhatjuk a kép elkészítésének a dátumát a fotókhoz. Wi-Fi-n, illetve az IXUS 190 és PowerShot SX430 IS esetében NFC-n keresztül is azonnal átmásolhatóak a képek egy mobil eszközre, ahonnan megosztásuk csak egy pillanat műve.

IXUS 190 főbb tulajdonságai:

  • Stílusos, ultravékony zsebrevágható fényképezőgép
  • Vezeték nélküli, egyszerű csatlakoztathatóság
  • Point&Shoot: fotók egyszerűen, gyorsan
  • HD filmezés egyetlen gombnyomással

 

IXUS 185 főbb tulajdonságai:

  • Stílusos, ultravékony fényképezőgép
  • Point&Shoot: fotók egyszerűen, gyorsan
  • Kreatív beállítások a különleges képekhez
  • HD filmezés egyetlen gombnyomással

 

PowerShot SX430 IS főbb tulajdonságai:

  • 45× zoom a közeli képekért
  • Csodálatos élmények csodás minőségben
  • Vezeték nélküli, egyszerű csatlakoztathatóság
  • Point&Shoot: fotók egyszerűen, gyorsan
  • HD filmezés egyetlen gombnyomással

 

Canon

Sony Cyber-shot™ HX350

 

A fantasztikus makró felvételekről az 50x optikai zoomra képes ZEISS® Vario-Sonnar T* objektív és a 100x Clear Image Zoom[i] technológia gondoskodik.
Készítsen profi felvételeket a kompakt, DSLR váz stílusú fényképezőgéppel a manuális vezérlők és az elektronikus képkereső segítségével. Hátsó megvilágítású Exmor RTM CMOS-érzékelő 20.4 effektív megapixellel és BIONZ X™ képfeldolgozó motorral. Az Optical SteadyShot™ és az Intelligent Active Mode segítségével stabil állóképeket és Full HD filmeket készíthet. A Lock-on AF és DMF (közvetlen kézi fókuszálás) gyors fókuszkövetést tesz lehetővé gyorsan mozgó tárgyak esetén is. Legyen szó egy gyönyörű tájról, egzotikus élővilágról vagy családi portréról, bármelyik megörökítéséhez tökéletes választás a Sony Cyber-shot HX350 high-zoom fényképezőgép.

Az eddig okostelefonjuk kameráját használó fotósok számára nagy előrelépést jelenthetnek a fényképezőgép könnyen kezelhető funkciói, valamint a DSLR modellek által inspirált kialakítás. A HX350 kompakt méretű vázában egy nagy teljesítményű kamera foglal helyet, amely könnyedén illeszkedik tenyerébe. A fix lencsés objektív segítségével a kreativitásának semmi sem szabhat határt.

Az 50x optikai zoomra képes ZEISS® Vario-Sonnar T* objektív 24mm nagy látószögtől egészen 1200mm szuper teleobjektívig (35mm ekv) skálázható, amely bármilyen fényképezési viszonyok között megállja a helyét. A Clear Image Zoom segítségével a nagyítás legfelső mértéke megduplázódott, ezáltal lélegzetelállítóan magas, 100xi ráközelítést tesz lehetővé. Ebben a felvételi módban a távolban lévő épületek, emberalakok vagy állatok is testközelbe kerülnek.

Minden profi fotós tudja, hogy a fényképezőgép bemozdulása a high-zoom felvételek legfőbb ellensége. Az Optical SteadyShot képstabilizátor-rendszer nagy sebességgel vezérli a lencsecsoportokat, ezáltal hatékonyan csökkenti és javítja a kézi vezérlés okozta képhibákat. A Sony által szabadalmaztatott Intelligent Active Mode gondoskodik róla, hogy Full HD felvételei élesek és elmosódás-mentesek legyenek.

A nagy felbontású, hátsó megvilágítású Exmor R CMOS-érzékelő 20.4 effektív megapixellel és a gyors BIONZ X képfeldolgozó motor minden fényképészt levesz a lábáról. Az állóképek és a Full HD videók élesek és alacsony zajmennyiségűek maradnak beltéri vagy alacsony megvilágítási körülmények között készült felvételek esetén is.

A könnyen vezérelhető Cyber-shot HX350 beállításai között több professzionális funkció közül választhat. A szabályozó tárcsával állítsa be manuálisan a megfelelő zoomot és fókuszt, valamint alkalmazza kedvenc beállításait az egyéni gomb segítségével. A P/A/S/M expozíciós módokkal olyan beállítások állnak rendelkezésére, amelyekkel lenyűgöző fényképeket és Full HD videókat készíthet. A video készítők számára hasznos funkció a 24p felvételi mód, amelynek extra részletessége igazán filmszerűvé varázsolja felvételeket.

Magabiztosan fényképezhetünk a Sony HX350 közel DSLR tudású, magas kontrasztú elektronikus képkeresőjével vagy a 7.5 cm átmérőjű (3.0 típusú) 921K képpont felbontású kihajtható LCD kijelzőjével.

A részletes beállítások között megtalálható a Motion Shot Video technológia, amely aktiválja az egymásra helyezett képsorok nagy sebességű visszajátszását, ezáltal a fényképezőgép képes pontosan követni a leggyorsabb tenisz szervákat és golfütéseket is. Csatlakoztassa a fényképezőgépet 4K felbontású televíziójához és élvezze páratlan szépségű felvételeit még nagyobb méretben. A TRILUMINOS™ képmegjelenítő technológiát támogató BRAVIA™ tévéken az állóképek rendkívül élénk, vibráló színekkel jelennek meg.

 

A fényképezőgép 2017. januártól kapható Európában.

www.sony.hu


[i] Az optika szélességének alsó végállásánál érhető el

Nikon Coolpix W100

 

A Nikon COOLPIX kompakt fényképezőgépek termékcsaládja egy otthoni vagy külföldi kalandokhoz tervezett új taggal bővült – a 13,2 megapixeles COOLPIX W100 készülékkel. A fényképezőgéppel úszhat vagy akár 10 méteres mélységig merülhet1, továbbá az 1,8 méteres magasságból való leejtésig ütésálló2, ellenáll akár –10 oC-os hidegnek3, valamint porálló4, így bárhová gond nélkül magával viheti.

Készítsen kiváló minőségű fotókat, és ossza meg azokat azonnal a SnapBridge*5 alkalmazással, amely automatikusan továbbítja a képeket okoseszközére az útközben is egyszerű tárolás és közösségi megosztás érdekében. A alacsony energiafelhasználású Bluetooth (BLE) technológiahasználatával a SnapBridge állandó, alacsony fogyasztású kapcsolatot tart fenn a COOLPIX W100 fényképezőgép és egy okostelefon vagy táblagép között, így a fényképek könnyen kezelhetők. Egyetlen gombnyomással rögzíthet teljes HD-videofelvételt (1080p) sztereó hanggal, az elektronikus rázkódáscsökkentésnek (VR) köszönhetően pedig a videofelvételek remegéstől mentesek és élesek lesznek.
A hihetetlenül egyszerűen kezelhető COOLPIX W100 dedikált gombokkal és könnyen használható felülettel, valamint egy speciális gyerekmenüvel is rendelkezik, így minden korosztály számára megfelelő. Válassza az Egyszerű automata módot, és hagyja, hogy a fényképezőgép optimalizálja az összes beállítást, így mindig nagyszerű képeket készíthet, továbbá a 230 000 képpontos, 6,7 cm-es TFT LCD-monitoron jól láthatóan megkomponálhatja a felvételeket – még gyenge fényben vagy közvetlen napfény esetén is.

A tökéletes portrék készítése sohasem volt könnyebb, sem a víz fölött, sem a víz alatt. Az Intelligens portré rendszer aktiválja többek között az Arc-prioritásos AF funkciót, amely automatikusan észleli az alany arcát, és erre állítja be az élességet, míg a Víz alatti arckeretezés funkció automatikusan készít felvételeket, amikor az emberek arcát észleli a tengerben vagy a medencében.

Az új vízálló és ütésálló fényképezőgépet bemutató Ines Bernardes, a Nikon Europe COOLPIX termékmenedzsere elmondta: „A COOLPIX W100 kiváló minőségű fényképeket és Full HD-videókat, valamint gondtalan tartósságot nyújt, így a felhasználó nyugodtan pihenhet annak tudatában, hogy a fényképezőgépe ellenáll a váratlan leesésnek vagy a medencében való merülésnek. Bárhová is utazik, a SnapBridge automatikusan szinkronizálni tudja a képeket a Bluetooth®6 Smart Ready segítségével az okostelefonjával vagy táblagépével az azonnali megosztáshoz és a tároláshoz. Az egyszerű, intuitív kezelésnek köszönhetően a fényképezőgép ideális választás az útközbeni fényképezéshez, a gyerekbarát menü pedig az egész család számára szórakoztatóvá teszi a fényképezést.”


  • 1 JIS/IEC 8-as védettségi osztálynak megfelelő (IPX8: 60 percig fényképezhet víz alatt 10 m-es mélységben).
  • 2 (Megfelelt a NIKON leesési tesztjén, amely kompatibilis a MIL-STD-810F 516.5-os (Shock) szabvánnyal).
  • 3 Körülbelül –10 °C-ig.
  • 4 JIS/IEC 6-os védettségi osztálynak (IP6X) megfelelő.
  • 5 A SnapBridge IOS alkalmazás csak a 2016. októberben megjelenő COOLPIX W100 firmware frissítéssel fog működni
  • 6A Bluetooth® szóvédjegy a Bluetooth SIG, Inc. bejegyzett védjegye, amelyet a Nikon Corporation engedéllyel használ.

www.nikon.hu

Olympus TOUGH TG-3

Látványos makrók és lélegzetelállító nagylátószögű felvételek, akár gyenge fényviszonyok között, valamint hosszú utazások alkalmával, amikor nincs lehetőségünk memóriát felszabadítani… ahol már a hagyományos kompaktok és okostelefonok is elérik teljesítőképességük határait – ekkor lép be a képbe az Olympus Stylus TOUGH TG-3.

Bővebben