Hirdetés:

Oszd meg barátaiddal:

Profoto – Androidra

@profoto.com

Az gondolom nem újdonság a fotósok körében, hogy a Profoto elsősorban az Apple termékekkel van szoros barátságban… ezidáig legalábbis így volt, de most úgy látszik változik a helyzet.

A pro vakuiról ismert svéd vállalat iOS rendszerre már korábban kiadta az applikációját, amivel a C1 és C1 pro mini hordozható vakuit lehetett elvillantani okostelefon segítségével, nyilván itt az Apple készülékekről volt szó. Az egész koncepció annyira jól sikerült, hogy – jogosan – a másik tábor is be akart csatlakozni ebbe a még kicsinek nevezhető piacra (fotósok örömére). Így hát megcsinálták az appot Android felületre is, de egyelőre még BÉTA verzióban tölthető le a Play áruházból. Ezt egyébként jelzi is a gyártó, mármint hogy béta.

Az kétségtelen tény, hogy iszonyat hirtelen és nagy szeletet követel magának a mobilfotózás. Mindenki döntse el, hogy ez jó, vagy sem, de nagyon nem tudunk elleni mit tenni, hiszen kicsit/nagyon rá vagyunk “erőltetve” ezen részpiac elfogadására.

Node, azért ne örüljenek még annyira az “okosfotósok”, mert egyelőre még csak a Samsung telefonok újabb kiadásaihoz kompatibilis a Profoto Camera AirX. Ezek a következők: Samsungs Galaxy S8, S9, S10, és az S20. 

A program egyébként két részre van osztva egy smart mód és egy pro mód, utóbbi értelemszerűen sokkal több beállítási lehetőséget kínál, szinte teljes szabadságot ad a különféle értékek beállítására, mint fényerő, rekesz,iso,wb,zársebesség,stb.

Mindenképp dicséretes, hogy a Profoto végre nyit a középkategória felhasználók felé is.

Te mit gondolsz erről, írd meg nekünk. 

Hirdetés:
Hirdetés:
imedia
Híreinket szemlézi
abplusz
Tárhelyszolgáltatónk

Te váltanál DSRL-ről - Milc vázra, a tükrös objektív parkoddal?

Hirdetés:
Edit Template

Ez is érdekelhet:

Mit szólsz hozzá?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírlevél feliratkozás:
Ez van:
  • 986
  • 96
Copyright @ FotosHirek.hu / 2011-2023.
0
Írd meg a saját véleményedet.x