pletykák,  Sony

SONY 2023-as új fotós vázak

sony pletyka
sony pletyka

Kishírek a nagyvilágból

A következő felsorolás a nyugalom megzavarására adhat okot, ezért kérek mindenkit saját felelősségre olvasson tovább, és egyelőre tessék pletykaként kezelni a következő sorokat … 🙂

Nos, a SONY nem tétlenkedik, nem is teheti, mivel elég nagy lett a verseny a három nagy gyártó között a MILC piacon. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a SONY-t megszorongassák a konkurensek, akkoriban (pár évről beszélünk) piacvezető volt, de mára a Canon és a NIKON is követel magának helyet/szeletet a tortából.

***

Idén még 2 váz bejelentése tűnik fixre, az összes többi lent felsoroltakról pontos időpont sincs, csak tervezet. Azért az jól látható ezekből is, hogy még bőven van ott csapatmunka – és pénz a fejlesztésre. Szóval SONY fanok nincs vész a márka továbbra is ontja magából az újabbnál-újabb vázakat, hogy majd Te azt szépen meg tudd venni „jó áron”. Ez mondjuk erősen szubjektív, de mindenesetre tény. 🙂 / a szerk.

 

A tervek 2023-ra:

Sony a9 III
Nos, ez is egyike lesz a pro kategóriás modelleknek. A számozásból már kiderülhetet neked is, hogy az A9 II-t fogja váltani. Vélhetően csudijó feature-ök garmadájával, jó kis AF-el, sorozatfelvétellel, és valami fain videós tuningal. Lehet még idén bejelentik a III-as verziót.

Sony ZV-E20 / ZV-E10 II
A ZV-E10 egyértelműen vlog kamera. Az új II-es modell az előd gyerekhibáit kívánja orvosolni, persze minimális ráncfelvarrást is raknak rá, mert szegénykém annyira vén már (20231. július). A ZV-E20 meg egy új irány lehet, annyira, hogy még azt sem tudni egyáltalán milyen szenzor lesz benne, de ha lépni akarnak egyet előre, akkor nem nézhetnek át a gyors AF felett, ma már az ISO másodlagos a milceknél. Nem tudni mikor jelenik meg, teljes a titkolózás.

Sony a7S IV
fullframe videós funkcióit mutogató – vlog kameraként is használható – váz közeleg fullframe szenzoron, talán még 2023-ban meg is pillanthatjuk.

Sony a1 II
Egyértelmű, hogy hova pozicionálják. A csúcs, a top, a pro, az ISTENKIRÁLY, stbstb. Értelemszerűen az 1-es sorozatot váltja majd, hogy mikor… nem tudni.

Sony a7R VI
2024-re várható a bejelentése – talán a CP+ Shown – a high end modellnek számító, A7R V-öst leváltó masina, nyilván fullframe szenzoron.

Sony a7 V
Erre még nagyon sokat kell várni. A jelenlegi A7IV váltására készülnek, ami egy FF vázacska. 1-2 éven belül várható a bejelentés, de a 2025-ös év tűnik reálisabbnak.

 

Ami már megjelent 2023-ban:

  • Sony ZV-E1 bejelentés: 2023. márc. 29.
  • Sony ZV-1 II bejelentés: 2023. máj. 23.
  • Sony a6700 bejelentés: 2023.07.12.

 

Neked melyik lenne a befutó, melyikre csillanna fel a szempárod? 
Írd meg kommentben.

 

Hirdetés:

Írd meg a véleményedet

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük