Nisi 15mm f4 manuális obi

Mi is ez a Nisi? Nos, ez – IS – egy kínai cég, bár 2005-ös indulásuk óta javarészt fotós/videós kiegészítők gyártásával foglalkozik, ám most piacra dobták az első manuális objektívjüket, hogy azért ne nagyon maradjanak ki erről a piacról, és bár a torta szelet még picike, de van benne potenciál.
A Nisi 15mm f4 objektív egy fullframe szenzorra gyártott kis csoda. Ez a tömegén is látszik, hiszen csupán 470g súlya van, ami tekintve azt, hogy 12 lencse van benne, 10 csoportra osztva igen baráti. Ne menjünk el a 10 blende mellett sem, hiszen ezzel tág rekeszen – ami egyébként az F4-et jelenti – elég szépen kirajzolja a kör alakú formákat is. Természetesen maga az f4 rekeszérték egy ultra nagylátó objektívnél azért nem mondható erősnek, mindenesetre nyugtató tény az, hogy a közelpont, ahol még éles képet készíthetünk 0,2m, ami pl makrónál jó lehet. A 72 milis szűrőméretnek köszönhetően elég sokféle kiegészítő pakolható rá/és elé (többek között saját márkás is).
Az már eddig is világosan látható volt, hogy a jelen és a közeljövő is a MILC piacé, a dsrl vonal szép lassan el fog tűnni, legalábbis ami az új gyártást illeti.
A Nisi 15mm f4 is csak tükörnélküli rendszerekre kapható SONY E, NIKON Z, Canon RF, Fujifilm X
Ami még említésre méltó, hogy egy aszférikus lencse, és 2 alacsony szórású lencse kapott helyet a vázban, ami egyébként fém bevonatú.
Ára, nos döntse el mindenki maga, hogy ár-érték arányban reális e, de jelenleg $579 szerepel a weboldalukon.
Nisi 15mm F4 specifikáció:
Gyújtótávolság: | fullframe 15mm / aps-c 22mm |
Bajonettek: | SONY E, Canon Rf, NIKON Z, Fujifilm X |
Blendék száma: | 10 db |
Rekeszérték: | F4 – F22 |
Élességállítás: | Manuális |
Lencsék eloszlása: | 12 lencsetag / 10 csoportban |
Szűrőméret: | 72mm |
Súly: | 470 g |
Méret: | 75.6 mm x 80.5 mm |
Látószög: | 112° (aps-c 78°) |