A Varázslatos Magyarország díjátadó 2019.
Hivatalosan is lezárult a 2018-19-es pályázati év, eredményeket hirdettünk a március 7-én a kilencedik díjátadó és kiállítás megnyitó gálánkon. A VM legfőbb célkitűzése nemzeti parkjaink népszerűsítése, bemutatása, valamint az egyedülálló ranglista segítségével megalkotni egy olyan természetfotós közösséget, aki segítségünkre lesz a célunk elérésben.
Szeretnénk továbbra is, ahogy az eddigiekben folyamatos megmérettetést, kiugrási lehetőséget, díjakat és varázslatos pillanatokat szerezni a jövőben is a VM természetfotósainak és azoknak, akik folyamatosan figyelemmel kísérik weboldalunkat.
A díjátadó gálán felszólalt Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár, Dr. Csorba Gábor a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese, Dr. Kalotás Zsolt a VM zsűri elnöke, Dr. Markovics Tibor az Őrségi Nemzeti Park igazgatója, valamint az esemény műsorvezetője Gaál Péter a Varázslatos Magyarország alapítója volt.
Köszöntöttük a VM szakmai zsűrijét:
Keleti Éva
Dr. Kalotás Zsolt
Suhayda László
Szilágyi Attila
Zsila Sándor
Tóth Zsolt Marcell
Barbalics Nándor
Kerekes István
Szokásunkhoz híven átadtuk a tavalyi kiállításunk teljes anyagát a nemzeti park igazgatóságoknak, akik jelen voltak az eseményen.
Bemutattuk a Varázslatos Magyarországunk 2018 és a Fajbook című könyvet. Nagy köszönet Gór Andrásnak és a Cluster Mediának, hogy létrejöhetett ez a két kiadvány.
A díjátadó gála kisfilmjeit és diaporámáját a Karnevál Film készítette. Köszönet a Lenergy Magyarország Kft-nek és a Cluster Mediának, hogy segítettek az esemény megszervezésében!
A Varázslatos Magyarország díjazottai 2019-ben:
Különdíj – legtöbb pályázat: Daróczi Csaba
Különdíj – legtöbb nemzeti parkban készített képet: Kádár Ferenc
Különdíj – legtöbb feltöltött fotó: Kalmár Lajos Gábor
Különdíj – közönségszavazás: Béres Attila
Különdíj – METRIREP (Metrirep felajánlásával): Násfay Krisztina
A legszebb magyar természetfotó (naturArt felajánlásával): Litauszki Tibor – Szálingózunk
Ember a természetben 3. Hely (Turista Magazin támogatásával): Béres Attila
Ember a természetben 2. hely (Turista Magazin támogatásával): Gutter Krisztián
Ember a természetben 1. hely (Turista Magazin támogatásával): Koncz-Bisztricz Tamás
Képek a nagyvilágból 3. hely: Marchhart Pál
Képek a nagyvilágból 2. hely: Szabó Géza Attila
Képek a nagyvilágból 1. hely: Kalmár Lajos Gábor
Mozgásban a természet 3. Hely (TRIPONT támogatásával): Kalmár Lajos Gábor
Mozgásban a természet 2. Hely (TRIPONT támogatásával): Koncz-Bisztricz Tamás
Mozgásban a természet 1. Hely (TRIPONT támogatásával): Daróczi Csaba
- 50. helyezett Sosztarich Krisztián
- 49. helyezett Csizmadia Tamás
- 48. helyezett Szabó Irma
- 47. helyezett Körmendy Zizi
- 46. helyezett Lakatos János
- 45. helyezett Pálinkás Gábor
- 44. helyezett Simay Attila
- 43. helyezett Botos Éva
- 42. helyezett Breitenbach Viktor (VM Kompakt Szemszögből 3. hely)
- 41. helyezett Lendvai Balázs
- 40. helyezett Gregor Viktor
- 39. helyezett Balogh László
- 38. helyezett Heincz Miklós
- 37. helyezett Boronkai Miklós
- 36. helyezett Ledács Kiss Gábor
- 35. helyezett Nagy János
- 34. helyezett Török Pál
- 33. helyezett Sebők Ferenc
- 32. helyezett Kandolka Károly
- 31. helyezett Darányiné Bakos Éva
- 30. helyezett Nagy Péter
- 29. helyezett Fazekas Péter
- 28. helyezett Marchhart Pál
- 27. helyezett Riba Dániel (VM Egyéb Állatai 3. hely)
- 26. helyezett Szabó Gábor
- 25. helyezett Béres Attila (VM Természeti Szépségei 3. hely)
- 24. helyezett Halmos Endre
- 23. helyezett Szolnoki Erzsébet
- 22. helyezett Szűcs Boldizsár
- 21. helyezett Darányi László
- 20. helyezett Szerencsi Gábor
- 19. helyezett Kalmár Lajos Gábor
- 18. helyezett Kádár Ferenc
- 17. helyezett Marjovszky István (VM Egyéb Állatai 2. hely)
- 16. helyezett Dósa László
- 15. helyezett Völgyi István
- 14. helyezett Varga József (VM Madarai 3. hely)
- 13. helyezett Pézsa Sarolta (VM Kompakt Szemszögből 2. hely)
- 12. helyezett Dr Nagy Edit
- 11. helyezett Berendi Tibor
- 10. helyezett Koncz-Bisztricz Tamás (VM Kompakt Szemszögből 1. hely)
- 9. helyezett Szabó Géza Attila
- 8. helyezett Horesnyík Ervin (VM Egyéb Állatai 1. hely)
- 7. helyezett Ravasz Balázs (VM Természeti Szépségei 2. hely)
- 6. helyezett Násfay Krisztina
- 5. helyezett Litauszki Tibor
- 4. helyezett Marsó Vilmos (VM Madarai 2. hely)
- 3. helyezett Kirják József (VM Természeti Szépségei 1. hely)
- 2. helyezett Hargitai László (VM Madarai 1. hely)
- 1. helyezett Daróczi Csaba
- Portfólió díj 3. Hely Ravasz Balázs
- Portfólió díj 2. Hely Daróczi Csaba
- Portfólió díj 1. Hely Dr. Nagy Ed
www.varazslatosmagyarorszag.hu
Hirdetés: