Bojkottálja a fotósszakma az LGT-koncertet, miután kiderült: a zenekar elvárja, hogy a felvételeket átadják nekik ingyen. Az LGT ezen felül kiköti, hogy nem használhatják bármeddig, és bárhogyan saját képeiket – írja a Hír24. Presser Gábor szerint ez nem túl nagy kérés, mert 40 év munkája van ebben a koncertben.
Nagykoncertre készül az LGT február 15-17. között a Sportarénában, amelyről több lap is képriportot szeretett volna közölni. A fotószerkesztőségeknek azonban olyan szerződéstervezetet küldött a rendezvényszervező cég, amely korlátozta volna, hogy a koncerten készített mely felvételeket és hány napig használhatja fel a szerkesztőség. Az Index.hu szerint az LGT azt kéri a fotósoktól, hogy küldjenek át minden a koncerten készült képet a zenekar menedzsmentjének, amiből aztán tíz képet kiválaszt az LGT, hogy ingyen felhasználhassák a reklámjaikhoz és egyéb kiadványaikhoz.
A Hír24 szerkesztősége szerint a koncerteket szervező Showtime Budapest kikötötte, hogy a fotósokat csak az aláírt dokumentummal engedik be, amely többek közt a következőket tartalmazza:
Fotós/TV Stáb tudomásul veszi, hogy a Felvételeket kizárólag a koncertről való tudósítással összefüggésben használhatja fel (az adott) kiadványban/műsorban a koncertet követő 15 napon belül (…), azokat máshol nem hozhatja nyilvánosságra, harmadik személynek nem adhatja át és kereskedelmi forgalomba nem hozhatja. Fotós/TV Stáb vállalja, hogy az LGT-nek a fentiek megszegéséből eredő összes kárát megtéríti.
A szerződés folytatásából az áll:
A Fotós/TV Stáb a Felvételek elkészítésétől számított 5 napon belül az általa készített Felvételeket átadja az LGT-nek úgy, hogy azokat feltölti az LGT.hu weboldalra. A Felvételeket (…) a Fotós/TV Stáb nevének megjelölésével a későbbiekben, így többek között saját kiadványaiban, műsoraiban, koncertjein és azokhoz kapcsolódó bármilyen promóciós anyagban korlátlanul felhasználja.
Az együttes koncertjét a nagyobb médiumok bojkottálják, így a Népszabadság Online, az Origo, a HVG, az MNO és az Index úgy döntött, hogy ilyen feltételekkel nem tudósít a koncertekről.
HVG
1 Hozzászólás
Az a velemenyem, hogy igy jartak. A fotosok. Az LGT majd megfizet egy belsos fotost es lesz foto a koncertrol.
Ugy is Dunat lehet rekeszteni a sok megelhetesi fotosbol.
Elvannak szallva maguktol az ilyen olyan mediumoknal kattogtato amatornek se mondhato fotos vagyok Isten vagyok szakbarbarok.
Akik ertenek is a szakmahoz azok meg nem kapnak munkat az ilyen szarert hugyert is megcsinalom csak hasznaljam a gepemet fotosok miatt.
Nem rajongok az LGTert, de azzal a multal hagy mondjak mar meg, hogy mit lehet es mit nem. Sok pokhendi nagyarcu “fotos” meg csak maradjon otthon vagy menjen eskuvot fotozni.
Hal Istennek mar nem otthon keresem a kenyerem a sok kontar kozott.