Nikon Photo Contest

Nikon Photo Contest
Értékeld ezt a cikket.

Nikon Photo Contest

 

Elindult a Nikon fotópályázata. A Nikon Photo Contest egy nemzetközi verseny, amelynek célja, hogy a professzionális és amatőr fotósoknak egyaránt lehetőséget nyújtson a kommunikációra és a fényképezési kultúra gazdagítására. Az 1969-ben megrendezett első verseny óta több mint 410 000 fotós több mint 1 620 000 pályázatot küldött be. Tavaly a 36. verseny új rekordokat hozott: minden eddiginél több fotós (21 511) minden eddiginél több országból (170) minden eddiginél több pályázatot (76 356) nyújtott be.

A zsűri elnöke ismét NevilleBrody lesz

A Nikon sorban a második alkalommal köszönti a Nikon Photo Contest 2018-2019 zsűrijében elnökként NevilleBrody művészeti igazgatót.

NevilleBrody pályafutása több mint három évtizedre nyúlik vissza, lemezborítók tervezésétől a globális vállalkozások imázs építéséig sok területen alkotott, és nagy hatást gyakorolt a művészek és fotósok széles körére. Zsűrielnöki újraválasztásában a fő szerepet az játszotta, hogy számos különböző nemzetközi zsűrivel képes együtt dolgozni, és népszerű volt a tavalyi pályázók között.

NevilleBrody így nyilatkozott: „Csodálatos és inspiráló élmény volt számomra, hogy a Nikon Photo Contest 2016-2017 során zsűrielnökként szolgálhattam. A pályázati munkák lenyűgöztek, és nagyon megkapó volt az a szenvedély, amellyel a zsűritagok a döntésekkel kapcsolatos vitákban részt vettek. Igazán örömteli élmény volt számomra, és minden tavalyi pályázónak köszönöm, hogy munkájukkal gazdagították a versenyt. Nagyon várom már, hogy idén egy még szenvedélyesebb, még inspirálóbb verseny részese lehessek.”

A további zsűritagokat a kinevezésüket követen jelentjük be.

***

A Nikon Photo Contest 2018-2019 kategóriáinak áttekintése

A 37. Nikon Photo Contest három kategóriára oszlik: Open (nyitott), NextGeneration (következő generáció) és Short Film (rövidfilm).

Az Open (nyitott) kategória témája a „Change” (változás). Jelentős változások idejét éljük az élet minden területén, a munkától kezdve az életstílusokon át az éghajlatig. A Nikon olyan pályázatokat vár, amelyek kifejezik a fotósok által a világ elé tárni kívánt változásokat.

A – 25 évnél nem idősebb fotósok számára nyitott – NextGeneration (következő generáció) kategória témája az „Identity” (identitás). A Nikon a fiatalok identitását felderítő, kizárólag a fiatalabb generációkra jellemző pályázatokat vár.

A Short Film (rövidfilm) kategória témája a „Hope” (remény), amelyben a Nikon a jövőt reményteljes fényben megjelenítő pályázatokat vár.

***

Részvételi feltételek és benyújtási szabályok

A verseny minden professzionális és amatőr fotós előtt nyitva áll, tekintet nélkül korra, nemre és állampolgárságra.

A kategóriákkal, a benyújtás szabályaival, a zsűrizés folyamatával, valamint a díjakkal és nyereményekkel kapcsolatos további információkért keresse fel a weboldalunkat:http://www.nikon-photocontest.com/en/

A Nikon Photo Contest 2018-2019 győzteseit a 2019 augusztusában megrendezendő díjkiosztó ünnepségen jelentjük be.

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..