Czigány Ákos: A művészet fényei

Czigány Ákos: A művészet fényei
5 (100%) 1 szavazat

A Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díjas (2010) alkotó 2007 óta folyamatosan készíti  A művészet fénye című sorozatát, amelyben múzeumok, galériák,  kiállítóterek  mennyezeti világító-rendszereit mutatja meg tárgyilagos egyszerűséggel. A fénynek azt a meghatározó, mégis észrevétlen jelenlétét teszi képei tárgyává, amely a műveknek otthont adó terekben körbeveszi azokat, hozzájárul jelenlétükhöz, kiemeli, módosítja jelentésüket és a befogadás folyamatában is fontos szerepet játszik.

Czigány Ákos felfelé néz ebben a sorozatában is csakúgy, mint az Egek / Hommage á Hiroshi Sugimoto díjnyertes széria esetében is tette budapesti bérházak udvarából. Akkor ott a végtelen eget foglalta keretbe az épületek égre néző formáival.

A mostani tárlat esetében pedig zárt terekben irányítja figyelmét a Fent felé, a fényforrások sugározta fényről és térről készít képeket.

A fény alapvető jelenléte és nélkülözhetetlensége a művészetben egyértelmű. Kiemelve azonban ezt a tényt a tudott ismeretek közül és képekben újragondolva, más összefüggésekre is rávilágít. Felteszi a kérdést a fénynek, a térnek és a hely szellemének viszonyrendszeréről, a fény téralakító erejéről és a világítótestek, a lámpák csöndes ritmusában megjelenő, mindent átitató erejéről.

A 2012-ben Székesfehérváron bemutatott válogatást követően a mostani kiállítás három szempontból is egyedülálló. Egyrészt kiegészül a témára való rátalálás történetével, szövegével, egy művészkönyv formájában, másrészt magának a kiállításnak a terére vonatkozó képeket is tartalmaz, így a valós tér és az arról készült kép viszonyának kérdéskörét is vizsgálata tárgyává teszi.  Harmadrészt pedig a sorozat Japánban készült képei közül is válogattunk és ezek most először láthatóak a közönség számára.

Így ez a mostani tárlat a széria születésének és alakulásának teljes folyamatát mutatja be.

Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora

Tokyo Metropolitan Museum of Photography | Czigány Ákos | Fotó: Mai Manó Ház
Tokyo Metropolitan Museum of Photography | Czigány Ákos | Fotó: Mai Manó Ház

 

CZIGÁNY Ákos

bio

  • 2013–  tagság, Magyar Fotóművészek Szövetsége
  • 2009–  tagság, Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
  • 1990–1995  egyetemi tanulmányok és diploma, ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest
  • 1972  szül. Budapest

 

Díjak és ösztöndíjak

  • 2013–2014  alkotói támogatás, NKA Vizuális Művészeti Kollégium
  • 2013  elismerés (döntős hely), Europäischer Architekturfotografiepreis 2013, Németország
  • 2011  2. díj és a Leica Galéria Prága különdíja, FRAME011, Brno
  • 2011  különdíj, Fotóporta portfolio konzultáció, Budapest
  • 2011  Artist in Residence Program, Frankfurt am Main
  • 2010  Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díj, Paris
  • 2010  3. hely és Honorable Mention, International Photography Awards
  • 2009–2010 alkotói támogatás, NKA Fotóművészeti Szakmai Kollégium
  • 2009  különdíj, Fotóporta portfolio konzultáció, Budapest
  • 2008, 2009  10. helyezés, HVG Goldenblog pályázat, kultúra ill. fotóblog kategória: http://exponto.spavia.com

 

Egyéni kiállítások

  • 2014  A művészet fényei, Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest
  • 2013  A művészet fénye, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Esterházy-palota, Győr
  • 2013  Tér és terek (Bernard Koest-tel), Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Sophianum, Budapest
  • 2012  Skies, NOPX | limitededitionpics, Torino
  • 2012  Erleuchtung, Galerie BRAUBACHfive, Frankfurt am Main
  • 2012  A művészet fénye, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
  • 2012  Az ihlet tere (Néma Júliával), Tihanyi Bencés Apátság Galériája
  • 2011  Darwin Online, Nessim Galéria, Budapest
  • 2011  Ciel – installáció, Studio Eric Lenoir, Charleville-Mézières, Franciaország
  • 2011  Darwin Online, NOPX | limitededitionpics, Torino
  • 2011  Egek, Budapesti Francia Intézet
  • 2010  Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díj 2010 (Alexis Cordesse-szel), École Spéciale d‘Architecture, Párizs (katalógussal)
  • 2010  B. fölött az ég, Nessim Galéria, Budapest
  • 2010  Trió (Robitz Anikóval), Nessim Galéria, Budapest
  • 2008  Szabályok, Jókai Club, Budapest
  • 2007  Vakablak, Manréza Spirituális és Kulturális Központ, Dobogókő
  • 2007  Belül: Fényképek a bicskei Eocén-program félbehagyott épületeiről (Czigány Tamással), Tetőtéri Galéria, Pannonhalma
  • 2007  Belül: Fényképek a bicskei Eocén-program félbehagyott épületeiről (Czigány Tamással), Petőfi Művelődési Központ, Bicske

 

Csoportos kiállítások

  • 2013–14  Europäischer Architekturfotografiepreis 2013 kiállítássorozata (Deutsches Architekturmuseum, Frankfurt; KAZimKUBA, Kassel; Galerie des OÖ Kunstvereins, Linz; vhs-photogalerie, Stuttgart)
  • 2013  Tér-viszony, Art Quarter Budapest
  • 2013  Az új évezred magyar fotóművészete (2000–2013), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (katalógussal)
  • 2013  Fotojatka 7. nemzetközi fotóművészeti fesztivál, Prága – Brno – Ceské Budejovice
  • 2013  Creative Transgressions, Löffler Béla Múzeum, Kassa
  • 2013  SetUp Fiera d’arte contemporanea indipendente, Bologna (egyéni stand – NOPX | limitededitionpics, Torino)
  • 2012  The Others Fair, Torino
  • 2012  Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója: Progresszív útkeresések, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét (katalógussal)
  • 2012  ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztivál 2012, Tihany
  • 2012  Air, Claustra de Saint-Merry, Párizs
  • 2012  Új szerzemények a Szent István Király Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményében, Csók István Képtár, Székesfehérvár
  • 2012  Traces, The Empire Project, Taksim, Isztambul
  • 2012  3×3, Krisztina Palace, Budapest
  • 2012  FRAME011 pályázat díjnyertes művei, Leica Galéria, Prága; 4AM Építészeti Galéria, Brno; (előkészületben) Fotóhónap, Pozsony
  • 2011  Artist in Residence Program csoportos kiállítása, Frankfurt am Main
  • 2011  Eurart Project Pop-Up Show, Roodkapje Rotterdam
  • 2011  For Japan, jótékonysági aukció kiállítása, HotShoe Gallery, London
  • 2011  Geomix 2.0, B55 Kortárs Galéria, Budapest
  • 2011  ConText, L. A. Galerie Lothar Albrecht, Frankfurt am Main
  • 2011  Vektorok, Nessim Galéria, Budapest
  • 2010  Contemporary Istanbul
  • 2010  Térfigyelő (a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának csoportos kiállítása), Fogasház, Budapest
  • 2010  C. A. R. Contemporary Art Ruhr, Essen
  • 2010  Tri aspekti (Három aspektus: Kortárs magyar fotográfia), Galerie 4, Cheb, Csehország
  • 2010  Hiány, Nessim Galéria, Budapest
  • 2008  Geometrián innen és túl, Godot Galéria, Budapest
  • 2007  Marianne Brandt Contest, Saxon Museum of Industry, Chemnitz, Németország (katalógussal)
  • 2007  Agitatto Gallery, Genf, Svájc
  • 2007  Dunaújvárosi Fotóbiennále (katalógussal)
  • 2006  Intel Duality Competition, Művészetek Palotája, Budapest

 

Gyűjtemények

  • Kortárs művészeti gyűjtemény, Pannonhalma
  • Kortárs művészeti gyűjtemény, Manréza Spirituális és Kulturális Központ, Dobogókő
  • Különféle magángyűjtemények Európában
  • Szent István Király Múzeum kortárs művészeti gyűjteménye, Székesfehérvár

 

Galériák

  • Nessim Galéria, Budapest
  • Galerie BRAUBACHfive, Frankfurt am Main
  • NOPX | limitededitionpics, Torino

 

Sajtó

  • 2013  Németh Marcell: Natura non facit saltum (Czigány Ákos: Darwin Online sorozatáról), Fotóművészet 2013/1, 58–65. o.
  • 2013  Nicola Maggi: „NOPX: lo spirito fluido del contemporaneo“, March 5, 2013, Collezione da Tiffany
  • http://www.collezionedatiffany.com/nopx-lo-spirito-fluido-del-contemporaneo
  • 2012  Abaffy Kinga: A semmi metamorfózisa: Czigány Ákos Egek című sorozatáról, Pannonhalmi Szemle 2012 XX/3, 65-67. o.
  • 2012  Tillmann J. A.: A tekintet felemelése, Műértő, 2012 október, 4. o.
  • 2012  Katarzyna Majak: Puste zapisane strony, Kwartalnik Fotografia (Lengyelország), 78-85. o.
  • 2011  Christoph Schütte: “Raster, Möwen und Kulissen: Jahresausstellung der Gastkünstler im Atelierfrankfurt”, Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung, 4. Dezember 2011, Nr. 48
  • 2011  Cséka György: Nyitott hely – Czigány Ákos: Darwin Online, Fotopost.hu 2011. 11. 14.
  • http://fotopost.hu/textura/nyitott-hely
  • 2011  The descent of light (Somosi Rita interjúja), HotShoe International #172, June–July 2011, 52–57. o.
  • 2011  Böröczfy Virág: Az elmélyülés felvételei: Czigány Ákos képeiről, Fotóművészet 2011/1. 30–37. o.
  • 2011  Kemenesi Zsuzsanna: Egek: Rodolf Hervé kiállítása és a Hervé-díj 2010, Új Művészet 2011/1. 18–19. o.
  • 2011  Götz Eszter: Ragyogó vászon, Kultúra.hu, 2011. január 16.
  • http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=309210
  • 2010  Gács Anna: BBB (Czigány Ákos: B.  felett az ég, december 17-ig, Nessim Galéria), Élet és Irodalom LIV. 48., 2010. december 3.
  • http://www.es.hu/2010-12-05_bbb
  • http://www.es.hu/gacs_anna;bbb;2010-12-05.html
  • 2010  Barta Edit: Finisszázs – Ha zár az égbolt – Czigány Ákos fotográfiái, Irodalmi Jelen Online
  • http://irodalmijelen.hu/node/7979
  • 2010  Böröczfy Virág: Adottságból adomány: Interjú az Hervé-díjas Czigány Ákossal, Fotopost.hu
  • http://fotopost.hu/textura/adottsagbol-adomany
  • 2010  Interjú, Klubrádió, Mecénás, 2010. okt. 18. 14:30
  • 2010  Götz Eszter: Privát végtelen, Kultúra.hu, 2010. május 13.
  • http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=300903

 

Publikációk

  • 2013  Magyar fotóművészet az új évezredben (2000–2013) (katalógus), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2013
  • 2013  Simone Hübener (szerk.): Im Brennpunkt. Focus of Attention: architekturbild. European Architectural Photography Prize 2013, architekturbild e.v., Stuttgart
  • 2012  Oltai Kata (szerk.): Kontextus: Adalékok – hogyan közelítsünk kortárs vizuális művészethez, kArton, Budapest, 2012
  • 2012  Tóth Balázs Zoltán (szerk.): Progresszív útkeresések: Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 1977–2012, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2012
  • 2012  Nebesa / Skies, ERA21 magazine (Csehország), #04 2012, 12–13. o.
  • 2011  könyvborító fotója, Frederick L. Olsen: The Kiln Book, A&C Black, London – University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 2011 (4th ed.)
  • 2010  Akos Czigany – Alexis Cordesse: Prix Lucien Hervé et Rodolf Hervé 2010, Ecole Spéciale d’Architecture de Paris, 2010
  • 2010  Csavar: Tarkovszkij Stalkere a víz alatt, Pannonhalmi Szemle XVIII/4, 83–91. o.
  • 2010  Az üres lapok esztétikája Czigány Ákostól, Origo.hu, Fotó rovat
  • http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/0912/Az__r20091225223918/gallery.xml
  • 2009  Idő-idő: Tomatsu, Sugimoto, Shibata, Pannonhalmi Szemle XVII/4, 83–96. o.
  • 2009–  fotóművészeti hírolvasó: http://netvibes.com/exponto
  • 2007  The poetry of the functional, International Marianne Brandt Contest (katalógus), Kunstverein „VILLA ARTE“ e. V., Chemnitz
  • 2007  Dunaújvárosi Fotóbiennále (katalógus), Fotografus.hu – Modern Művészetért Közalapítvány, Dunaújváros
  • 2007  könyvborító fotója, Ghislain Lafont: Milyennek képzeljük el a katolikus egyházat? Bencés Kiadó, Pannonhalma
  • 2006–  fotóművészeti blog szerzője: http://exponto.spavia.com
  • 2005  Gyász, fotó, élő kép (esszé), http://regi.merengo.hu/
  • 2005  mooncruise* magazine, vol. 01, issue 17, http://www.mooncruise.com/
  • 1994–2002  esztétikai és irodalomkritikai esszék (Jelenkor, Pannonhalmi Szemle, Élet és Irodalom, Határ, tanulmánykötetek stb.)
  • FILE Magazine, http://www.filemagazine.com/thecollection/archives/akos/index.html
  • NeoImages.net, http://www.neoimages.net/artistportfolio.aspx?pid=1605
  • re-title.com, http://www.re-title.com/artists/akos-czigany.asp

 

Eelőadások

  • 2012  Partra vetve, vetítettképes előadás a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékének alkotóhetén, Győr
  • 2010  A fény háza: Fotóművészet és építészet, Emlékpont, Hódmezővásárhely
  • 2010  FFS tagok bemutatkozása (Hermann Gáborral és Halász Dániellel), Artbázis, Budapest
  • 2008  Solarium, műhelymunka vezetése a Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatóinak alkotóhetén
  • 2008  A végtelenségig nézni: A fénykép szépsége, vetítettképes előadás, Rómer Klub, Győr
  • 2007  A végtelenségig nézni: Sűrű fényképészet, vetítettképes előadás az Építész Mester Egylet Mesteriskoláján, Budapest

 

portfolio  http://photo.spavia.com

Mai Manó Ház

-Fotoshirek.hu-

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..